A macskaápolás

A macskaápolással kapcsolatban had írjak még le egy pár dolgot, ami nálunk nagyon jól bevált. Ez a gombák és élősködők kiirtása.

Az első a féregtelenítés. Amint bekerül hozzánk egy cica az első dolgunk a bélférgek ellen, beadunk a súlyának megfelelő mennyiségű Cestal cat, tablettát. Bár mostanában már a Drontált is használom, a kicsiknek meg a Vitaminthe pasztát. Rá is fásztunk rendesen. Soha többet egyiket sem! (Szubjektív)
Sokan ajánlanak más pasztát, vagy a bőrbe masszírozható szereket, de nekünk ez vált be legjobban (Cestal cat-et). Kicsit lassú vagyok, mert csak most nézettem meg az állatpatikában, a gyógyszerkönyvben, hogy melyik az a szer, amelyik a legszélesebb hatású féregirtó. Nem akarom rontani a paszták jó hírét, de az egyik, amit használtam, nem irtotta ki a fonálférget, a másik, pedig majdnem a négy kismacskát irtotta ki, akinek beadtam. (Erre azt mondták az állatorvosok, hogy lehetetlen, de én láttam a hatását.) A bőrbe masszírozható méregdrága szereket egyszer próbáltam, de a német állatvédő barátaim szerint is egy pár napig belebetegedtek a cicáik, azután biztos jó volt valamire. A fülatka ellen próbáltuk ki egyetlen cicánál, az egyik ilyen un. spot on-t. Persze a fülatkát nem irtotta ki. Igaz, hogy nem is betegedett bele. Nagyon nehezen lehetett kezelni szegényt, úgyhogy végül is altatással tudtuk csak kitakarítani a fülét. A Cestal-al egyetlen problémám van, hogy kicsi cicáknak nem nagyon merem adni. A vérkeringésbe kerülő rovarölőkről, pedig az a szubjektív véleményem, hogy éppen elég káros anyaggal van dolga szerencsétlen állatoknak, nem biztos, hogy jó nekik, ha három hónapig a vérükben kering egy vegyszer. Ezt a véleményem felül kell bírálnom, annyiban, hogy van olyan eset, amikor elkerülhetetlen az ilyen szerek használata. (De jól nézzük meg, milyet veszünk.) Az utóbbi napokban kaptunk három olyan vad cicát, hogy a fürdetés, de még a tabletta beadása is kizártnak bizonyult. Amit használtunk, igazán tökéletesen bevált, és nem is betegedett meg senki. Szerencsére ilyen is van. Általában a munkaigényesebb, de egészségesebb megoldást használjuk.
A külső élősködők ellen mi lehetőleg csak a neostomosan nevű szert használjuk. Igaz, hogy meg kell benne fürdetni a cicát, vagy a kutyát. A macskáknak - kevés kivétellel - nem a kedvencük a fürdés. Végül is mi vagyunk a homo sapiens, valahogy csak meg tudjuk oldani. Nálunk is előfordul, hogy erős és még új macskákkal meg kell küzdenünk, de ennél hatásosabb bolha és atkairtót nem tudok. Egy perc alatt megöli a bolhákat. Az atkákhoz szükség esetén meg kell ismételni, de megéri, mert nincs mellékhatása, gyors és hatékony. A kullancsot, ami nálunk nagyon ritkán fordul elő, egyszerűen fogom és kiveszem. Tudom, hogy hordozhat betegséget, de ennyi kockázatot vállalnunk kell.
A gombás megbetegedésekről most hallottam az egyik új gazditól, hogy a kiscica, akinek van a lábujján egy bors nagyságú kopasz folt, kapott egy injekciót, amit rendszeresen ismételni kell. Láttam azt a foltot - szerintem nem is gomba - ráadásul azóta a nyakán is van egy folt. Ezért tényleg érdemes volt szegény állatot mérgezni. (Mióta ezt írtam, kiderült, hogy tényleg nem gomba). Valószínűleg a gyógynövényes ismereteim, és a természetes gyógymódok szeretete okozza, hogy ha nem, muszáj, nem adok gyógyszert, sem a gyerekeimnek, sem az állataimnak. Mióta kitalálták a gyümölcsmoRékasót - 4 ezer éve Kínában - azóta nem használok se külső, sem pedig belső gombára gyógyszert. Arról nem is szólva, hogy a legtöbbjüket kinevetik a gombák és komoly mellékhatásuk is lehet. Gyakran még az ivóvizükbe is cseppentek és ezzel nagyon jól le lehet fertőtleníteni a gyomrukat és a beleiket is.
A fülatkáról. Sajnos nálunk, ilyen sok macskánál elég nehéz feladat minden állat fülét rendszeresen ellenőrizni. Minden esetre, ha megtesszük, az két ember 3 napos munkája. Ennek ellenére meg kell tenni, mert sajnos volt egy cicám, aki abba halt bele, hogy vagy az atka miatt, vagy nem, de belsőfül gyulladása lett. Természetesen megkérdeztem és meg is mutattam az orvosoknak. Adtak rá mindenfélét, de a végén már folyt a füléből a genny. Szerintem, és mások szerint is, valahogy a gyulladás ráment az agyhártyájára is, és az ölte meg. Neki nem biztos, hogy az atka okozta a gyulladást - mert nem találtunk a fülében semmi erre utaló jelet. Az viszont biztos, hogy most is van egy cicám, akinek állandóan visszatér az egyensúlyzavar, néha láz, és a fülatka.

 
Neki nagyon "érdekes" a kezelése. Az egyszerűség kedvéért még allergiás is egy csomó gyógyszerre. Két fajta antibiotikumot bír, ebből az egyiket szoktam adni, ha nagyon elkapja a betegség. A másik a neostomosanos fültisztítás 3-4 napig, és ami nagyon érdekes, nem a négy féle fülcsepp valamelyike, hanem egy szemkenőcs használt. Ha erre hamarabb rájövök, lehet, hogy a másik cicám sem hal meg.
Anno, mikor ez az azóta meghalt cicám beteg lett, azt a tanácsot kaptam egy budapesti magánklinikától, hogy vegyek egy biotron lámpát és sok sikert a gyógyításhoz. Úgy tudom, hogy nekem tilos gyógyítani az állatokat, erre találták ki az állatorvosokat. Ez vonatkozik minden gazdira is, aki állatot tart. Az más kérdés persze, hogy beadok egy féreghajtó tablettát, ápolom a szemét, kitakarítom a fülét, de nagyon kérek mindenkit, hogy csak a bevált állatorvos által ajánlott dolgokat használja. Soha ne kísérletezzen senki.